Eldőlt: indulhat-e Párizsban a magyar paralimpiai csapat egyik legnagyobb aranyéremesélyese!
2024. július 25. 20:51
A sors furcsa fintora: a válogatón Kiss Péter Pálnak klubtársával és legjobb barátjával, Juhász Tamással kellett megküzdenie a párizsi kvalifikációért. A Mandiner a szövetségi kapitányt is megkérdezte.
2024. július 25. 20:51
9 p
0
0
93
Mentés
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
***
Mint arról a Mandiner korábban beszámolt, Kiss Péter Pál hiába négy év óta a KL1 200 méteres táv egyeduralkodója (négyszeres világ- és Európa-bajnok, ráadaásul a tokiói paralimpián is az élen végzett ebben a számban) az elmúlt évben, egy makacs sérülés miatt nem tudott elindulni kvalifikációs versenyeken, így veszélybe került a párizsi indulása.
A sors furcsa fintora: a csütörtöki válogatón és szétlövésen legjobb barátját, Juhász Tamást kellett legyőznie ahhoz, hogy a francia fővárosban meg tudja védeni paralimpiai címét. Minden idők legfiatalabb magyar paralimpiai bajnoka (Péter Tokióban 18 évesen szerzett aranyérmet) a válogató után érthetően felszabadultan nyilatkozott a Magyar Kajak-kenu Szövetség közösségi felületén:
„Bevallom, nehéz időszakon vagyok túl, de a környezetem összes tagja nevében mondhatom, nagy kő esett le a szívünkről! Mivel megvan a kijutás – kicsit megnyugodhatunk... Öt hét van hátra a paralimpia kezdetéig, jó formában vagyok, amit most már csak csiszolgatni kell a párizsi futamokra”.
Paralimpiai bajnokunk azt is elárulta: a válogatón azért is tudott remek eredményeket elérni, mert két napot rápihent a versenyre, és ez rendkívül hasznosnak bizonyult.
A szám klasszisa az elmúlt években a világversenyeken szerzett aranyérmek sokaságával bizonyította: valóban a szám egyeduralkodója. Ám az elmúlt egy évben nehéz időszakot élt át kellemetlen mellizomsérülése miatt, ez is közrejátszhatott abban, hogy a felkészülése sem volt zökkenőmentes, melynek következtében az első válogatón csupán a harmadik helyet szerezte meg. Péter ezzel kapcsolatban nem titkolta: ő is rendkívül nehezen élte át az elmúlt időszakot.
„Magam sem tudtam, hogy mi lehet a baj, kerestem én is a válaszokat; mindenki próbált segíteni, de igazából senki nem értette, hogy mi lehet a probléma. Ami tény: a sérülésemből nagyon nehezen tudtam kijönni, és számomra a versenyeket sem a legideálisabb időpontban rendezték, és ezek a tényezők egymásra rakódtak”
Az utolsó válogatóval kapcsolatban kihagyhatatlan: Kiss Péter Pál csapattársa, ráadásul legjobb barátja, Juhász Tamással szemben vívta ki a párizsi indulás jogát.
„Ez valóban mindkettőnk számára megterhelő volt.
2019 óta eddzünk együtt, de már előtte is nagyon jóban voltunk egymással, edzéseken kívül is mindig együtt lógunk. Az utolsó válogató végén elnézést is kértem tőle – nagyon sajnálom őt, de a versenysport sajnos ilyen...”
Bármennyire friss az élmény, adja magát a kérdés: paralimpiai bajnokunk – címvédőként – miként készül Párizsra?
„Nyilván még nagyobb erőbedobással! Tokió után hiába mondták sokan, nem akartam elhinni, de most már én is rájöttem arra: egy címet sokkal nehezebb megvédeni, mint megnyerni. Az előttünk álló időszakban két-két hetet töltünk el a kerettel a dunavarsányi és a szegedi edzőtáborokban – keményen készülünk!”
A szövetségi kapitány a Mandinernek: Péter számára a címvédés a legnagyobb motiváció!
Kíváncsiak voltunk arra: vajon a parakajak-kenu szakág szövetségi kapitánya, Hajdu Botond hogyan fogadta, hogy egy világklasszissal erősödött a magyar keret.
Az előzmények ismeretében sem volt meglepetés Kiss Péter Pál győzelme?
Az elmúlt évek eredményei (Európa-bajnoki és vb-címek) valamint az egész évben tapasztalt edzéseredményei alapján nem lepett meg, hogy Péter – mint a KL1-es kategória paralimpiai címvédője – csatlakozott hozzánk, de a kiváló képességet és formát a válogatókon is bizonyítani kell. Sajnos az elmúlt időszakban a sérülései miatt a nemzetközi versenyeken nem tudott elindulni, de még egyszer mondom: egyáltalán nem meglepő, hogy Péter a fantasztikus színvonalat még mindig tudja hozni!
Az elmúlt évek sikerszériája után mivel lehet leginkább motiválni egy ekkora klasszist?
Egy dolog még nincs meg Péternek: a paralimpiai címvédés, ez kell hogy leginkább belső motivációt adjon számára. És azt se feledjük: mivel a Covid-járvány miatt Tokióban nem lehetett ott a közönség a versenyeken, az is plusz hajtóerőt jelenthet, hogy Párizsban rengetegen szurkolhatnak élőben, ráadásul a családtagok is ott lehetnek a lelátókon!
Az előttünk álló öt hétben milyen apróságokon kell leginkább csiszolni?
Ebben az időszakban a versenyzők már igen közel vannak a csúcsformához, elsősorban arra kell figyelni, hogy ne csökkenjen az állóképesség (ezért fontosak a frissítő edzések) valamint, hogy mentálisan mindenki rendben legyen, hiszen ez akár tized- vagy századmásodperceket is jelenthet!
S persze, arra a speciális helyzetre is fel kell készülni, hogy ha valaki az előfutamból nem közvetlenül jut a fináléba, hiszen ebben az esetben egy nap másfél órán belül kétszer is csúcsformába kell kerülni! Bízunk benne, hogy ez a variáció Péter esetében hamar okafogyottá válik...
Befürdött a Chaumet ékszerészház az Eiffel-torony korábbi felújítási munkái során keletkezett vashulladék felhasználásával készült érmekkel, egyre több a panasz a rossz medálokra.
Olimpia, labdarúgó Európa-bajnokság és persze, Szoboszlai Dominik minden mennyiségben – volt miből válogatni az óesztendő legnépszerűbb Mandiner-sporthírei között!
A birkózólegenda 77 évesen sem lassít: gyerekeket oktat, élménybeszámolókat tart. Mint meséli, súlyos autóbalesete is a jellemét formálta, ahogyan az apósával, Sinkovits Imrével folytatott, vasárnapi ebéd utáni beszélgetések is. Az életéről szóló könyv címe is sokatmondó: „Átmegyünk a falon”...
Már a nem mindennapi gyermekkor különleges jövőt ígért, amely bekövetkezett: klasszis öttusázónk 23 évesen teljesítette élete álmát, és egy csapásra nemzetközi ismertségre tett szert. Gulyás Michelle többek között azt is elárulta, hogy főhadnagyként és egykori szertornászként miként küzd majd meg az ORC-vel.
Csaknem 27 millió eurós többlettel zárt a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia költségvetése a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke szerint.